D. C. Jarvis először 1958-ban az Amerikai Egyesült Államokban írta meg a “Folk Medicine”, azaz “Népi Gyógyászat” című művét, melyet gyakorlatilag a világ minden nyelvére lefordítottak. Ebben részletesen leírja a méz, az almaecet és más természetes élelmek (így például az algák, a növényi olajok) gyógyító hatásait. Magyar nyelven a mű 1976-ban jelent meg az Apimondia Kiadó gondozásában. Most ismerkedjünk meg azokkal a kombinált receptekkel, ahol a méz és az almaecet együttes használatával lehet kitűnő egészségjavító hatást elérni.

A méz gyógyhatása:

A méz gyógyító hatása közismert. Erről bővebben az APITERÁPIA címszó alatt olvashat.

Az almaecet jótékony hatásai:

almaecet, méz és almaecetAz almaecet jótékony hatásai már kevésbé ismertek. A népi gyógyászat azért ajánlja az almaecet fogyasztását, mert ez a kálium mellett foszfort, klórt, nátriumot, magnéziumot, meszet, ként, vasat, fluórt, szilíciumot és még számos más nyomelemet is tartalmaz.

Egy közismert mondás szerint: “Minden nap egy alma – az orvost távol tartja.”A közmondás alapja az a tény, hogy az alma vitaminjaira, ásványi anyagaira és nyomelemeire nagy szüksége van az emberi szervezetnek. Az almaecet is tartalmazza ezeket az ásványi elemeket. Más ecetfélék nem rendelkeznek ezekkel a jótékony hatásokkal (ez alól 1 kivétel van, az olasz balzsamecet, a kutatások azonban kimutatták, hogy hatásosságában csak megközelíti az almaecet hatásosságát, azonban nem éri el azt).

Az orvosi kezelésekre használt almaecetet egész almákból kell készíteni a gyümölcshússal együtt, mert az tartalmazza a legértékesebb anyagokat.  Ha megfigyeljük, hogy milyen hatást vált ki a szervezetben az egész almából készített almaecet, megállapíthatjuk, hogy az alma tulajdonságai változatlanul mennek át az ecetbe és csak a cukor alakul át savvá, gyakorlatilag ecetté.

A minden étkezésnél egy-egy pohár vízben oldott 2 kiskanál almaecet segíti az emésztést és ezzel hozzájárul a szervezet egészségben tartásához. Az almaecet adagolása azonban egyénenként is változó lehet! Figyeljük a szervezetünk jelzéseit!

Az almaecet jótékonyan hat a vesékre. Ha étkezésnél 2 kiskanálnyi almaecetet oldunk 1 pohár vízben és ezt megisszuk, nem jelenik meg a vizeletben vörös porszerű folyadék. 

Gennyes vesemedencegyulladásnál a betegség tünetei almaecetes kezelésre rendszerint eltűnnek. (2 kiskanállal tegyünk 1 pohár vízbe)

Méz és almaecet kombinált alkalmazásáról általában:

A méz több száz tünetegyüttes, egyensúlytalansági állapot, összefoglaló néven betegség kezelésére alkalmas. Az almaecet szintén hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Olyan hatásmechanizmusokkal működnek, hogy a megfelelő mennyiségben és idejig alkalmazva valószínűleg nem kell számolnunk mellékhatásokkal.

Az állatgyógyászatban szerzett átfogó és kiterjedt tapasztalatai és laboratóriumi mérései végül is arra vezették D. C. Jarvist, hogy az emberek esetében is kipróbálja a recepteket a megfelelő testtömegre alkalmazva. Az emberek esetében is 2 éven át tartó laboratáriumi körülmények közötti ellenőrzött kísérlet vezetett az optimális eredmény kialakításához.

Méz és almaecet kombinációja krónikus fáradtság esetén:

méz, almaecet, méz és almaecet, mézgyógyászat, apiterápiaHa nehezen alszunk el, de utána egészséges, pihentető álmunk van, folyamodjunk a mézhez. A szervezetre megnyugtatóan hat és ezért a legmegfelelőbb altatószer. A méz előemésztett, illetve invertcukrot tartalmaz. Ez a folyamat a méh mézhólyagjában megy végbe és az emberi szervezetnek nincsen dolga vele, 20 perccel azután, hogy lenyeltük a véráramba kerül. 

Tartsunk egy széles szájú üvegben egy csupor mézet három kiskanál almaecettel keverve  a hálószobánkban és lefekevés előtt vegyünk be ebből a keverékből 2 kiskanállal. Egy fél óra latt álom jön a szemünkre. Ha egy óra alatt sem aludnánk el, vegyünk újra két kiskanálnyit. Szükség esetén emelhetjük az adagot, ha pedig éjjel felébrednénk és nem tudunk újra elaludni, ismételjük meg az adagot.

A méz sokkal egészségesebb, mint a különböző altatók, mert a szervezet természetes szükségleteire épül, ártlalmatlan és a kezelést minden következmény nélkül folytatólagosan alkalmazhatjuk. A méz egyedül is kiváló altatószer, de a vermonti népi gyógyászat szerint almaecettel kombinálva a leghatásosabb.

Méz és almaecet alkalmazása várandósság esetén:

méz, almaecet, méz és almaecet, mézgyógyászat, apiterápiaOlyan érzékeny periódusban lévő egyéneknél is alkalmazható e két készítmény kombinációja, mint a várandósok.

Lássuk, hogy D. C. Jarvis szerint hogyan lehet alkalmazni ezt a készítményt a gyermek méhen belüli optimális fejlődése érdekében.

A helyes táplálkozás mellett a méz és az almaecet kombinációját javasolta. Helyes táplálkozásként a népi megfigyelések alapján a szénhidrátokban gazdag és a fehérjében szegény táplálkozást javasolja. Az sem mindegy D.C. Jarvis szerint, hogy milyen szénhidrátokat fogyasztunk. Emberek esetében a következőket jelenti pontosan: a búzalisztből készült termékeket kukorica- vagy rozslisztes termékekkel cseréljük le.  A cukrot pedig a javaslata szerint mézzel helyettesítsük!

Várandós asszonyok esetében tehát a helyes adagolás a következő: 

Reggel felkeléskor egy kiskanál almaecetet 1 pohár (2 dl) vízben feloldva kortyonként kell elfogyasztani, az egyik főétkezéskor pedig 2 kiskanál almaecetet és 2 kiskanál mézet szintén 1 pohár (2 dl) vízben feloldva kortyolgassunk. A teljes várandósság ideje alatt így kell eljárni. A várandósság utolsó hónapjaiban ehhez az oldathoz hetenként kétszer 1-1 csepp jódot keverjünk.

NAGY TISZTASÁGÚ MATYÓ MÉZÜNKET ITT VÁSÁROLHATJA MEG!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük